Győri orvoskereső







HPV, Humán papillomavírus


A humán papillomavírus (HPV vagy Human Papillomavirus) egy DNS-víruscsoport, mely a bőrön és a nyálkahártyákon okoz elváltozásokat. Több mint 100 különböző humán papillomavírus típust azonosítottak. Egyesek szemölcsöt, mások szubakut lefolyású fertőzést okoznak, mely daganatot megelőző állapotot is jelenthet. A vírus bőrdaganatokat, de főleg méhnyakrákot és egyéb genitális rákot okozhat.


Működése

Az említett vírus DNS-ből épül fel, vagyis ugyanabból az örökletes anyagból, amely a növényi, állati, emberi sejtek működését is szabályozza.

A vírusok, így a daganatot kiváltó DNS vírusok nem képesek önmagukban szaporodni.

Ehhez mindig egy magasabbrendű élő sejt közreműködése szükséges.

A vírusok - bejutva a szervezetbe - beépülnek az egészséges sejtekbe, köztük olyanokba is, amelyek a szövetek saját elöregedett sejtjeit pótolja.

A sejtek normális működését úgy "kódolják át", hogy többé azok már nem csak a körülöttük lévő szövetek épségének fenntartását végzik, hanem a bennük lévő vírusokat is megsokszorozzák.

Az átkódolás visszahat a gazdasejt saját életműködésére, mert például a humán papillomavírus kikapcsolja a sejtben lévő védekező mechanizmusokat, amelyek saját örökítő anyagának (DNS-ének) épségéért felelősek.

Ezután a fertőzött sejt már nem képes kivédeni a benne lévő vírus vagy a környezetből bejutott rákkeltő anyagok további DNS-t károsító hatását.

Ez olyan láncreakciót indíthat meg, amelynek következtében a sejt fokozatosan elveszti a környező sejtekkel való kapcsolattartás képességét, egyre gyakrabban és szabályozatlanul osztódik, végül ráksejtté alakul át.


Statisztika

A méhnyakrák világszerte a nőket fenyegető második leggyakoribb rosszindulatú daganat.

A világon 550 ezer méhnyak- és egyéb rák kialakulásáért felelős, mely az összes daganatos megbetegedések 6,1%-a.

Az epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a méhnyakrákok és az egyéb genitális karcinómák több mint 90%-a összefügg a humán papillomavírussal (HPV).

A HPV az egész világon megtalálható, és legalább 100 alfaja különböztethető meg, melynek egy része a bőrt, másik része a nyálkahártyát támadja meg. Ezek közül mintegy 60-féle törzs a nemi szervek tájékán, a genitális traktusban, a méhnyak, a szájüreg, a garat, a gége, a nyelőcső, a végbélnyílás környéki régió vagy a hímvessző hámján található. A HPV a ma ismert leggyakoribb szexuális úton fertőző ágens. A szájnyálkahártya fertőzése legtöbbször orális szex útján következik be, de szüléskor a fertőzött anyáról is ráterjedhet az újszülött szájnyálkahártyájára.


HPV-típusok rizikócsoportjai

- magas rizikójú: 16, 18, 31, 33, 35, 39, 45, 52, 53, 56, 58, 59, 66, 67, 68, 70

- átmeneti rizikójú: 40, 42, 43, 51, 54, 61, 62, 69, 71, 72, 73, 77, 82, 83, 84, 86, 87

- alacsony rizikójú: 6, 11, 44, 55, 74


A HPV születése

Néhány, a világon szétszórtan előforduló ritka HPV-variáns jelenlétét kimutatták a legalább 12 000 éve elszigetelt közösségekben élő dél-amerikai indiánoknál is.

Ez a megfigyelés azt a feltevést támasztja alá, hogy a papillomavírus már azelőtt megjelent, hogy az emberi faj kialakult és az egyes etnikai csoportok szétváltak volna.

A HPV-törzsek egyik csoportja szerencsére csak jóindulatú hámelváltozást okoz, ami könnyen eltávolítható.

A papillomavírusok másik csoportja ugyan "rák-előtti" állapotot és rosszindulatú daganatot idéz elő, de nem egyforma erősséggel, és sokszor akár évtizedekig tartó lappangási idő után, mert mint jeleztük, egyéb külső tényezők is szükségesek a daganat kialakulásához.


HPV-diagnózis

A lappangási időszakban a vírus elrejtve, de mindvégig jelen van a fertőzött sejtekben, és így mód van a HPV-fertőzés felderítésére és a védekezésre.

A vírus többféleképpen is kimutatható. Sokszor - de sajnos nem minden esetben - a papillomavírusra valló jellegzetes elváltozások találhatók a hüvely és a méhnyak nyálkahártyájának sejtjeiben, amelyet a rák citológiai szűrése alkalmával a vizsgálatot végző citológus felismer, és a leleten jelzi a HPV valószínűségét a szűrővizsgálatot kérő nőgyógyásznak.

A citológiai kép csak a fertőzés meglétére utal, de ezen az alapon nem lehet meghatározni, hogy alacsony, átmeneti vagy magas rizikójú fertőzésről van-e szó.

Ezután a nőgyógyász újabb sejtmintát küldhet a speciálisan felkészült laboratóriumokba, ahol a HPV-kimutatás és típusmeghatározás is elvégezhető.

Ez nem egyszerű feladat, és a választott módszer attól is függ, hogy kevés vagy sok vírus van-e jelen a nyálkahártya sejtjeiben.

Erős fertőzés esetén a vírusok burokfehérjéje speciális szöveti immunreakcióval a sejtmagokban láthatóvá tehető.

Elviekben hasonló módszerrel a vérben keringő vírusfehérje-ellenes anyag is kimutatható.

Más esetben géntechnológiai eljárásokat kell alkalmazni.

A legérzékenyebb vírusazonosítási eljárás az úgynevezett polimeráz-láncreakció, amelynek segítségével akár a csupán egy-két sejtben megbúvó néhány vírus is megtalálható.

HPV-tipizálás szükséges az alacsony, az átmeneti vagy a magas rákkockázat meghatározásához, a fertőzés megelőzésének elősegítéséhez és a - még kísérleti stádiumban lévő - vírusellenes vakcináció stratégiájának kialakításához.


Teendők HPV-fertőzés-esetén


- Ha a rákkeletkezés szempontjából alacsony kockázatú vírusfertőzésről van szó, és nincs látható nyálkahártya elváltozás, elég a rendszeres citológiai vizsgálat.


- Ha a nőgyógyászati vizsgálat kóros elváltozást derített fel, és különösen, ha a magas kockázatú HPV 16 fertőzés is fennáll, de rosszindulatú daganat még nem alakult ki, a kóros területet egyszerű műtéttel (konizáció) el lehet távolítani. A műtét akkor is elvégezhető, ha már súlyosabb, rákot megelőző állapot áll fenn. Ez nem befolyásolja a későbbi fogamzóképességet. Műtét után sokszor már nem lehet kimutatni HPV-fertőzést, néha azonban még visszamaradhatnak rejtett vírusok. Ezért, valamint az újrafertőzés veszélye miatt érdemes továbbra is rendszeres citológiai szűrővizsgálatot kérni. Újabban egy ígéretes HPV-ellenes gyógyszer klinikai bevezetésének előkészítése folyik, ami esetleg feleslegessé teszi ezt az egyszerű műtétet is, vagy segít a megelőzésben.


- Ha a méhnyakrák kialakult, a méhet el kell távolítani. A műtét típusa és a műtétet követő utókezelés módja a daganat korai vagy előrehaladott stádiumától függ. A leginkább előrehaladott méhnyakrákok esetén sugár- vagy gyógyszeres kezelést alkalmaznak.


Férfiak HPV-fertőzöttsége


HPV-vírussal a férfiak egy részének nemi szerve is fertőzött, de esetükben ez általában nem okoz látható tüneteket és nem alakít ki betegséget.


A nőknél ugyanis a vírus behatol a méhnyak felszínét borító hámszövet legalsó sejtrétegébe, ami szükséges számára ahhoz, hogy hosszú távon is életben maradjon és szaporodjon.


A férfiak részéről fennáll a visszafertőzés veszélye, azaz egy vírushordozó férfi újra megfertőzheti a betegségéből kigyógyult partnerét - akár hüvelyi, akár orális szexről van szó.


Ezért javasolt, hogy az a férfi, akinek partnerét méhnyakrákkal vagy rákmegelőző állapottal kezelték, végeztessen el egy olyan vizsgálatot, amelynek során megállapítják, hogy ő maga fertőzött-e a HPV vírussal.


Ezeket a vizsgálatokat elvégzik például a Semmelweis Egyetem 2. sz. Patológiai Intézetében és az Országos Onkológiai Intézetben.


Amennyiben a vizsgálat HPV-fertőzést igazol, de nincs látható hámelváltozás a nemi szerven, akkor általában a fertőzött sejtréteg - alulról felfelé pótlódva - 2-3 hónap alatt lelökődik.


Cikk forrás: Wikipédia
Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0